A fogzáson, a tejfogak kibújásán mindenkinek át kell esnie. De mint a legtöbb ilyen dolgot, vannak babák, akik ezt is panaszmentesen viselik, és vannak, akik keményen megszenvedik, mire szép kis fogacskák fehérlenek fel a mosolyok mögött.Kibújástól fogváltásig: a tejfogak
Észrevehető?
Sok kisbabánál észre sem lehet venni, hogy éppen bújik a foga. Mások belázasodnak, sírdogálnak, nyűgösek, megváltozik az emésztésük, étvágyuk, piros lesz a popsijuk, hasmenésük lesz, megduzzad az ínyük, fáj a fejük, ingerlékenyek lesznek, fáradtak, levertek.
Segédeszközök
Nem jósolható meg előre, ki hogyan viseli majd a fogzás folyamatát. Kitaláltak már sokféle "segédeszközt": kaphatunk ínyre kenhető csodakenőcsöket, kivonatokat, hűthető rágókát, próbálkozhatunk természetesebb módon is, például fagyasztott sárgarépa darabkákat adni a babának, az biztos, ezen a folyamaton valóban mindenkinek "túl kell esnie". Hogy melyik babánál mi válik majd be, azt leginkább csak a gyakorlat fogja tudni eldönteni.
Megelőző szoptatás?
Az azonban már bizonyított, hogy mindenféle későbbi fogprobléma megelőzésének egyik leghatékonyabb eszköze a szoptatás. Egyrészt, mert az anyamellből szopás elősegíti az állcsontok megfelelő növekedését, másrészt mert az anyatej tartalmazza azokat az összetevőket, amelyek szükségesek a fogcsírák elmeszesedéséhez (mineralizációhoz).
Tünetek
A fentebb sorolt lehetséges jelek mellett vannak mindenkinél megjelenő "ismertetőjegyei" is a fogak bújásának. A csecsemők ilyenkor sokat nyálzanak, kezüket a megszokottnál többször tömik a szájukba (gyakran éppen csak addig válnak meg tőle, amíg mást eszegetnek), és minden kezük ügyébe kerülő tárgyat igyekeznek megrágcsálni. Gyakori tünet még a hőemelkedés, hasmenés, nyirokduzzanat, piros popsi, olykor kis kelések az ínyen.
Mikor, hogyan?
Hogy kinél mikor jelennek meg az első tejfogak, jelentős szórást mutat. Vannak babák, akik már egy foggal jönnek világra, és vannak olyanok is, akik még az első születésnapjukat is fog nélkül ünneplik. Nagy általánosságban a 6. hónapra teszik az első fogak kibújásának idejét.
Ezek az első fogak általában párosan, szimmetrikus rendszerben jelennek meg. Természetesen akkor sem kell megijedni, ha nem egyszerre bújnak ki a "párok"; előfordulhat az is, hogy két fog kibújása között négy-hat hónap is eltelik.
Segíthetünk?
Ha kisbabánk is azok közé tartozik, akik láthatóan szenvednek a fogzás gyötrelmeitől, átmenetileg enyhíthetjük fájdalmait a tünetek kezelésével. Hűthető rágókákat bababoltokban találhatunk, de vannak, akik a fagyasztott zöldségek rágicsálására esküsznek; mindkét változat "gyógyító ereje" abban rejlik, hogy hűsíti a duzzadt, fájó ínyt.
Patikákban kapható többféle ecsetelő is, mellyel naponta kétszer egy gézlapra kenve bedörzsölhetjük az ínyt. Ezek a folyadékok gyulladáscsökkentő anyagokat tartalmaznak, és egy időre érzéstelenítik a bekent felületet.
Súlyosabb tünetek jelentkezése esetén (láz, hasmenés, tartósan piros popsi) érdemes a gyerekorvossal konzultálni a kezelés lehetőségeiről.
Tejfogak ápolása
A tejfogak megfelelő ápolása nem csak a későbbi szokás kialakítása miatt nagyon fontos. A maradó fogazat csírái már a magzat fogínyében is megtalálhatók; a tejfogak védelme egyszerre jelenti a felnőtt fogazat egészsége érdekében tett "óvintézkedéseket" is.
Az első fogacskákat szoptatás után törölgessük át egy nedves gézlappal. Amikor a baba már tud fogni, adjunk neki "gyerekfogkefét": kaphatók olyan változatok, melyek egyik felén egy műanyag, dudoros rágóka van a legkisebbeknek, másik felén "igazi" fogkefe a mély tisztításhoz. Eleinte hagyjuk, hadd rágicsálja, majd mi is mossuk meg neki alaposabban; a fontos, hogy a rendszeres fogmosás szokását, igényét már kezdetektől próbáljuk kialakítani.
Fogváltás
A tejfogak hat-tizenkét éves kor között cserélődnek le a végleges fogazatra, melyek körülbelül tizenhat éves korra alakulnak ki teljesen. Kihullásuk egyénenként változó időben történhet, de mindig alkalmat nyújt a családi játékok, mesék, legendák megteremtésére, például a kisegérről, fogtündérről (kinél hogy), aki "elviszi a tejfogat, hoz helyette vasfogat", vagy kis ajándékokat.
Amikor már várható a tejfogak mozgása, cserélődése, érdemes a gyerekekkel elbeszélgetni a folyamatról, annak részleteiről, mibenlétéről, természetességéről, hogy ne ijedjen meg, amikor "vele is megtörténik" majd