Szerző: József Attila
Anyám melle tárula feléd, -
erős valék mint az anyatej
s ajkad közül sírva folyok el,
édes fogad elejté csecsét.
Mért nem ikertestvérem levél?
Összebujnánk télen melegen
s aranymoszatokkal fejeden
kádacskámban velem fürdenél.
Láttam én, míg száradt künn az ing:
tátott szájjal büszkén szendereg,
együtemre ringva két gyerek
s halkan járnak vad szomszédaink.
Óh, magamban vénít az idő!
Hanyatt esett bogár búja ráz,
kezem-lábam ríva hadonász,
mint viharban ezer rózsatő.
(1928.június)
